Dimenzióváltás, vagy megtérés? - Észrevételek Müller Péter írása kapcsán

Karsay István, egy ezoterikus író, ezt írja „A pozitív gondolkodás” c. cikkében a Magyar akadémia honlapján: „Csak TISZTA VIZET IGYUNK - ne csapvizet, ne kútvizet! A vizet tudjuk programozni…, így a vízmolekulák életvízzé alakulnak. … Célszerű az ásványvizet, vagy a tisztított vizet is lekezelni. (pl. azt is megteheti bárki, hogy keres egy olyan fényképet magáról, ahol egészséges volt és erre a fényképre helyez este egy pohár vizet, reggelre átíródik a vízbe!” (https://www.magharakademia.hu/hatartudomanyok/ezoterika/karsay-istvan-a-pozitiv-gondolkodas.html)

Ilyen, és ehhez hasonló „logikus” gondolatok jártak a fejemben, miközben Müller Péter „A dimenzió váltásról” című írását olvastam (https://angyalforras.hu/2012/Muller-Peter-2012-rol). Az írás elektronikus levél formájában jutott el hozzám. Olvasása közben, akárhogyan is igyekeztem, sehogyan sem sikerült megértenem, miről is szólnak valójában a szerző által vázolt ún. „energetikai változások”, melyek – szerinte – Földünket mostanában érik. Milyen összefüggés van „a jelenlegi sűrű anyagból egy magasabb rezgésszámú dimenzióba való felemelkedés”, vagyis az anyag sűrűségcsökkenése és rezgésszám-növekedése (tisztán fizikai természetű változások), ill. az általa leírt, és ehhez hozzákapcsolt, lélekben, szellemben végbemenő változások között, mint például: „Tudatunk kitágul, egyre többször használjuk intuitív érzékelésünket. Fejlődik finom érzékelésünk, egyre többen tudnak összekapcsolódni Isteni énünkkel, másokkal is tudati szinten. Testünk is változáson megy át, ennek következtében sokszor érezhetjük magunkat fáradtnak, idegesnek, levertnek ok nélkül. Komoly hangulathullámzások törhetnek ránk a semmiből.” És miért nevezi „alacsonyabb rezgésszámú energiáknak” a félelmet, a gyűlöletet, az irigységet, a féltékenységet? Valóban nincsenek már ezek jelen közöttünk? (Én sajnos egészen mást tapasztalok…) Miért éppen 2012-ben „éri el a tetőpontját” ez a folyamat? Csak azért, mert a maja naptár ezt írta le? És mit jelent az idő felgyorsulása?... Ezer kérdés… És egyre sincs LOGIKUS felelet!

Ehelyett értetlenségünk tovább fokozódik, amikor olvasás közben ebbe az elejtett félmondatba „botlunk”: „…egyre többen tudnak összekapcsolódni Isteni énünkkel.” „Isteni énünk…” Így, nagy „I”-vel leírva… „Talán Isten vagyok?” – kérdezi az olvasó magától, önkéntelenül is. Most már gyanakszik, kezd halványan sejteni valamit. És a megerősítés nemsokára meg is érkezik: „Az emelkedés célja, hogy tudatunkat megtisztítsuk és egónkat korlátok közé szorítva, lelkünket megnyitva kapcsolódjunk isteni énünkhöz.” A válasz tehát egyértelműen: „IGEN!” És mit jelent ez a gyakorlatban? Erre is megfelel nekünk Müller Péter, ha figyelmesen tovább olvassuk írását: „Tudati szinten gondolataink egyre többször és egyre pontosabban valósulnak meg.” Amit tehát kigondolok, az mindjárt meg is valósul? Tudok teremteni, gyógyítani, szabadítani – pusztán a gondolataimmal? Tehát MINDENHATÓ vagyok??? Ezek szerint – IGEN… Karsay István imént idézett írásában ezt olvassuk: „A lényeg, a kimondott szónak és gondolatnak iszonyú teremtő ereje van.” „Minden egyes gondolat (tehát) teremtés.” Az embernek már régóta vágya, hogy nagy legyen, hatalmas, olyan, mint az istenek (Ter 3,5). Bábel tornyának építői is így szóltak egymáshoz: „Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk nevet magunknak” (Ter 11,4). A gőgös és nagyravágyó ember szavai ezek, aki sohasem elégszik meg azzal, amije éppen van. Ő „nevet akar szerezni magának” – mindenáron! Olyan nevet, mely kiemeli őt a „teremtmény” mivoltából. Igen… ISTEN akar lenni – Isten HELYETT! Abba már belegondolni is szörnyű, mi lett volna a következménye annak, ha Isten nem „lép közbe” időben, és nem zavarja össze a toronyépítők nyelvét. A torony minden bizonnyal még fölépülése előtt az építőkre dőlt volna, egytől-egyig halálukat okozva… Isten tehát, ezzel a közbeavatkozásával az életüket mentette meg. A tett azonban soha nem maradhat következmények nélkül. Az azóta is különféle nyelveken beszélő emberek között, függetlenül mindenféle jóslattól, „félelem, gyűlölet, irigység és féltékenység” tombol mind a mai napig! Valóban tud tehát teremteni az ember? „Olyanok lesztek, mint Isten” – halljuk ma is az örök Kísértő hangját, ahogy az első emberpárhoz szólt. Óriási a csábítás! De aki ebbe az almába beleharap, előbb-utóbb azon veszi észre magát, hogy már ruhája sincs… (Ter 3,7) Teljesen lemeztelenedve, nincstelenül áll MINDENHATÓ Teremtője előtt… Ember! Térj már észre! Nem Isten vagy, csak ember! TEREMTMÉNY! Csak por és hamu… „Nélkülem semmit sem tehettek” – szól mindnyájunkhoz intően Isten igéje (Jn 15,5). Nem tudtok sem teremteni, sem gyógyítani, sem szabadítani… SEMMIT nem tudtok tenni! Csak háborúzni, irigykedni, gyűlölködni, féltékenykedni… És ahelyett, hogy ezt belátnátok, és bűneitekből megtérnétek, mindezt csupán „feszültség”-nek nevezitek, és valamiféle ködös és érthetetlen energiaszint-különbséggel magyarázzátok. A „bűn” fogalmát talán már nem is ismeritek. (Müller Péter „Benső mosoly” című könyvében a „bűn” szó csak egyszer szerepel, mégpedig ebben a kontextusban: bűn nincs, csak tévedés van.) Hát ha ezt elhiszitek, valóban TÉVEDTEK! Óriásit tévedtek!!!

S hogy mit üzen nekünk, „csak por és hamu” embereknek Müller Péter? Olvassunk csak bele az írás végébe! „Sok sérelmet, fájdalmat és feldolgozatlan traumát cipelünk magunkban (életek óta), aminek feldolgozására és megbocsájtására most jött el az idő. Bontsuk le falainkat! Merjünk hinni, bízni és szeretni! Még ha védtelenek is leszünk általa, sebezhetők, de a régi színjátékok már nem folytathatók. Magadat kell átalakítani, ha sorsodon változtatni akarsz.” „…korántsem olyan egyszerű, mint amilyen könnyű leírnom” – írja a gőgös, beképzelt ember túlzott önbizalmával. De még mennyire nem könnyű! Egyes esetekben LEHETETLEN!!! Egy gyógyíthatatlan betegség, fogyatékosság, depresszió vagy gyász okozta lelki sérülés „falát” nem lehet egykönnyen lebontani, csak úgy, varázsszóra. Három éve halt meg egy nagyon közeli rokonom, hét hónapig tartó, iszonyatos szenvedések között. Édesanyámként szerettem. Végig vele voltam – a halálos ágyán is. Halála után úgy éreztem, sehogyan sem tudom feldolgozni az ő elvesztését. Képtelen vagyok rá! Nem tudtam elfogadni, hogy többé nem láthatom, nem beszélgethetek vele, nem foghatom a kezét… Hónapokig éltem együtt a gyásznak ezzel az elviselhetetlenül nyomasztó érzésével, amely az idő múlásával nemhogy gyengült volna, de még tovább erősödött bennem, s már reményem sem volt arra, hogy ettől a szörnyű tehertől valaha is megszabadulhassak – a magam erejéből. Valósággal megkötözött! Milyen választ adnak az ilyen, emberi eszközökkel megoldhatatlan nehézségekre az ezoterikusok? Müller Péter írásában így fogalmaz: „Mindenkinek szembe kell néznie saját félelmeivel, megoldatlan ügyeivel. Mindenki saját magáért felelős … az úton egyedül kell végig mennünk.” „Egyedül”… Akkor is ha nehéz, akkor is, ha fájdalmas. Akkor is, ha NEM MEGY! Lehet, hogy belefáradsz, s előbb-utóbb már az életedet is odaadnád, csak hogy megszabadulj tőle… Vagy beleroppansz, tönkremész, megbolondulsz... De akkor is csak egyedül! Mindig csak EGYEDÜL! „Nem szabad elfelejtenünk, sose vagyunk egyedül!” – fogalmaz a következő mondatban az író, de hiába, bennünk már ott visszhangzik a szó, mint lidérc, ami többé nem enged, s most már talán életünk végéig kísérni fog: „Egyedül! Egyedül! EGYEDÜL!!!”

És milyen választ ad Jézus? Mennybemenetele előtt így szólt tanítványaihoz: „S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig." (Mt 28,20) Jézus veled van… Veled van, ha fájdalom ér, veled van, ha terhet cipelsz. Veled van, ha beteg vagy, és nincs támaszod. Veled van, ha úgy érzed, egyedül vagy. Ő mindig veled van – minden nap, a világ végezetéig! Érted jött el, amikor Isten fiaként megszületett a szegényes barlangistállóban. Érted vállalta az emberi sorsot: a kitaszítottságot, az elhagyatottságot, a meg-nemértést, s végül a halált. „Megvetett volt, utolsó az emberek között, a fájdalmak férfia, aki tudta, mi a szenvedés; olyan, aki elől iszonyattal eltakarjuk arcunkat, megvetett, akit bizony nem becsültünk sokra. Bár a mi betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen, a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást. … Úgy tetszett az Úrnak, hogy összetöri a szenvedéssel.” (Iz 53,3-5,10). Mindezt érted tette! Azért, hogy gyógyítson, bekötözze sebeidet, s hogy megszabadítson minden terhedtől. „Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok – én megkönnyítlek titeket” – mondta egyszer tanítványainak (Mt 11,28). S nemcsak mondta, hanem Szentlelkének mindenható erejével segített is a Hozzá forduló rászoruló embereken. Isten üzenete ma hozzád is szól. Terhek alatt görnyedsz? Fordulj Hozzá bizalommal! Ő megszabadít téged. Velem is ezt tette! Néhány hónappal a haláleset után, egy szentségimádás alkalmával úgy éreztem, mintha mázsás súlyok kerültek volna le a vállamról. Egyszerre könnyű lettem – és szabad! Ami egyedül soha nem sikerült volna, azt Isten egyetlen TEREMTÓ szavával megtette! A kimondott szónak tehát valóban iszonyú ereje van. De nem a véges emberi szónak, hanem egyedül csak Isten teremtő, mindenható Szavának! Ahogyan Jézus fogalmazott: „Embernek ez lehetetlen, de az Istennek nem. Mert az Istennek minden lehetséges.” (Mk 10,27) Ő bármilyen nagy és kemény falat le tud bontani.

Említsünk meg az imént idézett néhány sorból még egy zárójelbe tett, de annál fontosabb kifejezést: „életek óta” Ez a kifejezés a lélekvándorlás tanára utal. „A lélekvándorlás tanítása röviden: az "örök egy"-bõl kiszakadó lélek arra kényszerül, hogy minduntalan új testet öltsön fel, hogy az újraszületések sorozata után megtisztulva visszaolvadhasson a világlélekbe.” (https://www.lmrkat.hu/szektak.html#lelek) Isten tehát csak egy személytelen világlélek, aki – ebből következően – szeretni sem tud. Az ember élete és egyénisége pedig „csak egy hullám az óceán felszínén”, „s ha elcsitul a szél, a hullám beleolvad az egésznek a tükrébe.” Az újjászületések sorozata által a nagy egészbe beleolvadt ember egyéni boldogságot sohasem érhet el, valójában csak szenvedései szűnnek meg. A törvény személytelen, mindent a végzet, a karma irányít, ezért valódi szabadság nem létezik. „Az ember a végzet játékszere, fölösleges igazságot keresni, legjobb, ha beletörődik a világ menetébe az ember, a rossz ellen nem érdemes küzdenie. Valójában nem tudjuk, mi a bűnünk, miért kell bűnhődnünk és azt sem, kitől remélhetünk irgalmat vagy segítséget – itt nincs örömhír, a végzetben sem igazság, sem szeretet, sem megértés nincs.” Akkor sincs, ha az írás hemzseg a „szeretet”, „megértés”, egymás segítése”, „együtt haladunk” kifejezésektől. A szeretet fogalmát a keresztény vallás által hirdetett személyes Isten nélkül értelmezni sem tudnánk, aki maga a Szeretet: „Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást.” (Jn 13.34) Hogyan szeret bennünket Isten? Ahogyan az atya a tékozló fiát (Lk 15,11-32). „Apja már messziről meglátta és megesett rajta a szíve. Eléje sietett, a nyakába borult és megcsókolta.” (Lk 15,20) Ekkora szeretettel vár ránk földi életünk befejezése pillanatában! Nincs többé céltalan bolyongás a világmindenségben – csak boldog megérkezés!

Paul Claudel francia költő és drámaíró (1868-1955) így foglalta össze megtérését: „elindultam valaminek a keresésére, és íme VALAKI lettél számomra, Istenem.” Igen. Ő már megtalálta, akit keresett. És te, kedves olvasó, te is megtaláltad már?