„S a szeretet nem szűnik meg soha” - A New Age szeretetfelfogása Müller Péter írásának tükrében

Pál apostolnak e rövid, de annál
sokatmondóbb gondolatát választottam jelen írásom címéül (1Kor 13.8). Keresgélve
az interneten ugyanis, rátaláltam Müller Péternek egyik írására (https://www.life.hu/sztarszerzok/muller-peter/20130322-muller-peter-heti-utravalo-66-resz.html).
A cikk már több mint két éve jelent meg, a szerző heti útravalóinak egyikeként
(66. rész), így nem újdonságával hívja fel magára az olvasó figyelmét, hanem sokkal
inkább mondanivalójával, amellyel - meggyőződésem szerint - mindenképpen
foglalkoznunk kell.

Az írás legelején bekeretezve,
megvastagított, dőlt betűkkel, s az írás többi részétől meglehetősen jól elkülönítve
a következő mondat olvasható: "Ha
szeretsz, vigyázz magadra! Szemben úszol az árral, s a világgal szembe mész."
Ahogy az olvasó szeme egyre tovább és továbbsiklik az írás betűin, az a
sejtelme támad, hogy mindaz, amit ezután olvas, e kiemelt mondat köré csoportosul.
Mintha az egész írás arra lenne hivatott, hogy igazolja, alátámassza, ill. magyarázza
az ebben megfogalmazott gondolat igazságát. És valóban: az írás a szeretetről
szól. De hogyan fogalmazza meg a szeretet lényegét, mit állít a szeretetnek a
világban betöltött szerepéről, s állításait hogyan igyekszik alátámasztani,
bizonyítani? Vizsgáljuk meg most mindezeket.

Iskolai tanulmányainkból tudjuk,
hogy ha valaki felállít egy tételt, azt logikus érvekkel, s azoknak szintén
logikusan egymásra épülő sorrendiségével bizonyítania kell. A várt igazolást
azonban, akárhogyan is számít erre a kedves olvasó, sehogyan sem találja a
sorok között. Pedig felettébb kíváncsi lenne rá, miért kellene éppen saját
magára vigyáznia - a szeretett személy helyett -, és azt sem érti, miért áll
szemben a világgal, ha szeret. Hiszen ebben a világban él sok jó ember is, híresek
és kevésbé híresek egyaránt, s közülük sokakat talán ő maga is jól ismer. Az
olvasó értetlenségét a szerző nem oldja fel, sőt, ehelyett igyekszik egyre
jobban elhinteni ún. "érzés- és gondolatmagvacskáit", azzal a nem titkolt
szándékkal, hogy azok minél mélyebben gyökeret verjenek az olvasó lelkében.
"Olvasd el, és hagyd magadban megérni" - olvashatjuk az írás bevezetőjében. A
cél tehát - úgy tűnik - nem a megértetés és meggyőzés, hanem kizárólag az érzelmi
manipuláció, vagyis olyan érzelmi viszonyulás kialakítása az olvasóban, amely a
ráció teljes kikapcsolását követeli meg. Az írás harmadik bekezdésében például
ezeket olvashatjuk: "Ez a világ gyűlöli a szeretetet, mert az gyengéd,
alázatos, megbocsátó és bölcs. A világ pedig erőszakos, öntelt, a másikon
átgázoló, képtelen megbocsátani és ostoba. Győzni akar és nem veszíteni. Kapni
akar és nem adni. Inkább gyűlöl, mint szeret." Az a világ, amelyet a szerző itt
felvázol, természetesen köszönő viszonyban sincs a valóságban létező világgal,
erről azonban a szerző mélyen hallgat. Ehelyett minden eszközt felhasznál annak
érdekében, hogy célját elérje: mindenáron el kell hitetnie az olvasóval, hogy
ez a világ teljesen rossz, velejéig romlott, s az olvasónak, aki a szeretetével
így szükségszerűen egyedül maradt, valóban nagy oka van arra, hogy "vigyázzon
magára". Csak féljen, szorongjon, rettegjen, állandó érzelmi bizonytalanságban
éljen, s így minél könnyebben manipulálható legyen. Az eszközökben pedig,
mellyel ezt elérni igyekszik, nem válogat: általánosítás, csúsztatás, vádaskodás,
sulykolás, s végül, de nem utolsó sorban kollektív ítélkezés, melyhez képest
még Adolf Hitler is, - vagyis szintén kollektív ítélkezésen alapuló fajelmélete
- amelyre a szerző előszeretettel hivatkozik, csak kispályás filantróp
lehetett! Ha tehát a kedves olvasó egy kicsit is nem figyel, előbb-utóbb azt
veheti észre, hogy a mondatok lassacskán hatni kezdenek rá, ő pedig érzelmileg teljesen
azonosul velük.

Az érzelmi manipuláció lényege
tehát a világ és a szeretet (Müller Péter-i fogalmának) szélsőséges, néhol
ítélkező éllel történő szembeállítása, célja pedig a befolyásolás, mégpedig
olyan mértékben, hogy az olvasónak már kérdezni se legyen igénye. Egyetlen (logikus)
kérdést azonban mindenképpen fel kellene tennie: mit jelent a szeretet fogalma
- a szerző szerint? A választ az írás második bekezdésében találjuk. "Szeretni
manapság annyit jelent, hogy lángot gyújtasz a szélviharban. ... Olyan ez, mint
amikor a kabátod alatt, a felhajtott gallérod mögött tüzet adsz valakinek:
öleled, érzed a testét, a lélegzetét, hogy föllobbanjon a láng." A szeretet
tehát - a szerző szerint - (csupán) lángolás. A láng azonban természeténél
fogva előbb-utóbb kialszik. Úgy tűnik, hasonló a sorsa a Müller Péter által
definiált "szeretet"-nek is. Talán nem véletlenül olvasható a szerző intése,
szintén a második bekezdésben: "A tüzet meg kell óvni, mert elfújja a szél.
Napról napra újra kell éleszteni - elsősorban saját magadban." Egy fiatalember egyszer
így fogalmazott egy lánynak, akinek udvarolt: "Szeretlek, drágám, de nem foglak
feleségül venni." A lány mélyen elgondolkozott a hallottak valódi értelmén.
Vajon igaz lehet-e még mindig, e súlyos szavak után is udvarlójának iránta
érzett szeretete? Nem valószínű... Kétségei, melyek bizony sajnos nem voltak
alaptalanok, végül mégis beigazolódtak. Nagyjából két hónappal e kijelentés
elhangzása után udvarlója már bizonytalan érzéseiről, s egyre növekvő
kétségeiről beszélt. A láng tehát kialudt, méghozzá rekord gyorsasággal, és a
lány már tudta, hogy vége - örökre. Lelkében a kialudt tűz helyén már csak egy
felperzselt, kopár, élettelen pusztaság maradt. Az "égési sérülések" nagyon
súlyosak, s begyógyításuk meglehetősen nehéz és hosszadalmas folyamat lesz, ha
egyáltalán lehetséges. Hol történhetett hát a hiba - tehetné fel a kérdést
fejcsóválva a kedves olvasó -, hiszen minden úgy történt, ahogyan azt Müller
Péter leírta: "öleled"... "érzed a testét"... "a lélegzetét"... Igen, valóban így
történt minden, a láng azonban mégis kialudt, könyörtelenül. Miért? A választ
minden bizonnyal a belső motivációk, szándékok és célmeghatározások szövevényes
útvesztőiben kell keresnünk. Az utolsó előtti bekezdésben a következőket
olvashatjuk: "Lebeszélnélek a szeretetről, ha nyerni, érvényesülni és
meggazdagodni akarsz ebben a világban, de ha az életed értelmét keresed,
szíved boldogságát és halhatatlan örömét, ha azt az egyet
keresed, amiért az embernek érdemes élni: akkor tanulj meg szeretni." Az
idézett mondatban aláhúzással jelöltem az általam fontosnak tartott részeket. A
kiemelések egyes szám második személyben szereplő személyragjai az olvasót,
mint "ÉN"-t szólítják meg, és helyezik középpontba. Kizárólag az ő élete
értelme, az ő szíve boldogsága a fontos, amely mellett valósággal eltörpül, és
(megkockáztatom): eszközzé silányul a másik ember, a "társ",aki - ezek szerint
- mindössze csak arra "való", hogy mindezt számára megteremtse. Ez a
szeretet-megközelítés az egyenrangú társ fogalmát nem ismeri, ahogyan - ebből
következően - a mellette való elköteleződést sem. A szabad akaratból
kiinduló, tudatos döntés a másik mellett, biztosíthatja egyedül a kapcsolat szilárdságát, állandóságát.
A szerző által megfogalmazott szeretetfogalom kizárólag emocionális síkon
mozog, ebből következően teljes mértékben ki van téve szélsőséges érzelmi
hullámzásoknak. A lényegétől megfosztott boldogság és szeretet lángja tehát előbb-utóbb
valóban szükségképpen kialszik.

Az ember természetes vágya, hogy
boldog szeretetközösségben éljen, amelyet nem tesz tönkre az idő, a közöny és a
megszokás. Az a szeretethimnusz (1Kor 13.), amelynek egy-egy gondolatát Müller
Péter is szívesen idézi írásában, de ezt meglehetősen pontatlanul,
szövegkörnyezetéből kiragadva, s az idézetek helyének pontos megjelölése nélkül
teszi (ez is fontos része az érzelmi manipulációnak), ugyancsak nem erről a
fentiekben már bemutatott, hamar ellobbanó szalmaláng-szeretetről beszél. Pál
apostol, a Szeretethimnusz szerzője a Damaszkusz felé vezető úton maga is személyesen
találkozhatott a megfeszített és feltámadt végtelen Szeretettel. Most ejtsünk
néhány szót arról, mit is jelentett a szeretet parancsa annak a Jézusnak, aki a
gyűlölettől lihegve ölni induló Sault ezen a damaszkuszi úton végül is megállította,
megtérítette, s nemcsak a szeretet himnuszának szerzőjévé, hanem a szeretet
parancsának odaadó, lánglelkű apostolává, végül pedig vértanújává formálta át?

Jézus sok alkalommal tanított a
szeretetről, mivel ez volt tanításának legfőbb parancsa. "Új parancsot adok nektek: Szeressétek egymást! Amint én
szerettelek benneteket, úgy szeressétek ti is egymást. Arról tudják majd meg
rólatok, hogy a tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás
iránt." (Jn 13,34-35.) A szeretet parancsát azonban nemcsak hirdette,
hanem élte is, ezzel példát adva tanítványainak. Három éves földi működése
során számtalan betegséget, testi-lelki bajt, sebet gyógyított, szabadított, ételt
adott az éhezőknek (Mt 14,15-21), stb. A Bibliában négy könyv foglalkozik Jézus
életének és tanításának bemutatásával. Ezeket evangéliumoknak nevezzük. Az
"evangélium" szó jelentése: örömhír; arra utal, hogy Jézus eljövetelével
tapintható közelségbe került hozzánk Isten országa. Ahol ugyanis szeretet van,
ott van Isten. "Az Isten szeretet, és aki kitart a szeretetben, az az Istenben
marad, s az Isten is benne marad." (1Jn 4,16). Isten irántunk érzett végtelen
szeretetének legcsodálatosabb megnyilvánulása Jézus önként vállalt kereszthalála
volt. "Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért" - mondta
egyik alkalommal tanítványainak (Jn 15,13). Az Evangéliumok elbeszélései azonban
nem állnak meg Jézus kereszthalálánál és sírba tételénél. Az "Örömhír" éppen
az, hogy Isten Fia a keresztre feszítését követő harmadik napon dicsőségesen feltámadt
a halálból, ma is él, és ugyanazokat a tetteket viszi végbe, mint három éves
földi működése során. "Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és
mindörökké" - intette népét a maga korában Pál apostol (Zsid 13,8), de szavai
hozzánk, mai keresztényekhez is szólnak. S hogy mik ezek a tettek, azt szintén
Jézustól tudhatjuk meg, aki egyszer, még működésének kezdetén, Keresztelő János
tanítványainak beszélt erről: "Vakok látnak, sánták járnak, leprások
megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig
hirdetik az evangéliumot." (Mt 11,5). Mi, mai keresztények, tanúi vagyunk
ezeknek. Édesanyám közösségének szolgálata által például már számtalan testi (és
lelki) gyógyulás történt, amelyekért a közösség tagjai szüntelenül imádkoztak.
Ilyen volt cukorbeteg apukám lábsebének gyógyulása is, amelyről minden orvos
egyöntetűen azt diagnosztizálta, hogy lehetetlen, s a lábujjak amputációja
elkerülhetetlen. Isten számára azonban nem létezik lehetetlen; meggyógyította a
beteg testrészt, s apukám ma ismét gond nélkül rá tud állni. A műtét időpontját
kitűző orvos mindmáig értetlenül áll a gyógyulás ténye előtt. Ez csak egyetlen
csoda a számtalan közül, amelyeket Isten tett, és amelyeknek szintén tanúi
vagyunk. A legnagyobb csoda azonban mégis az Ő szeretete és ennek hatalmas közösségformáló
ereje, amely Egyházában jelen van kétezer év óta, a kezdetektől egészen
napjainkig. Az Egyház tehát nem csupán egy bürokratikus intézményrendszer,
hanem Krisztus titokzatos Teste, amelyet Ő, a "Fő" ma is táplál szent Testével
és Vérével (az Eucharisztiában), és Szentlelkének ereje által állandóan éltet.
Őbenne élünk, mozgunk és vagyunk, s az Ő titokzatos Testének tagjaiként, egymás
testvéreiként kapcsolódhatunk a Főhöz, Krisztushoz, és egymáshoz is, azzal a
szeretettel, amellyel Ő szeretett minket. Ugye, belátod már, kedves olvasó,
hogy nincs, és nem is lehet ennél nagyobb közösségformáló erő! Adolf Hitler
öngyilkos lett, miután saját szemével látta "művének" kártyavárként történő összeomlását,
gyilkos eszméjét, a nácizmust pedig néhány nappal halála után végérvényesen elsöpörte
a történelem. Krisztus Egyháza azonban, amelyet a Lélek ereje tartott meg
kétezer éven át, minden veszedelmet, nehézséget, belső és külső vihart
átvészelve, ma is él - és virágzik! Attól félsz talán még mindig, kedves
olvasó, hogy ha szeretsz, "könnyen úgy járhatsz, mint Jézus"? Ne bánd! Mert
embertársaid szeretetéért és szolgálatáért cserébe Isten sokszorosan megjutalmaz
téged már itt a földön, földi életed végeztével pedig vár rád az Ő végtelen
szeretetével abban az égi hazában, ahol nincs többé félelem, szorongás és
érzelmi bizonytalanság, csak örökké tartó, hatalmas szeretet és boldogság! -
Igen, testvérem; a valódi szeretet - Isten szeretete - "soha el nem múlik"...

Olyan lángot akarsz gyújtani a
szívedben, "amelyet nem képes elfújni az a szennyes szélvihar, amelyben
élsz"? Csatold életed Krisztushoz, a végtelen Szeretethez, és az Ő nyomán
óriási szeretetté alakul majd át egész életed.

Kedves testvérem az Úrban,
kívánok neked ilyen "soha el nem múló", boldog lángolást - krisztusi
szeretettel!