Jézusban bízz!

A csodálatos kenyérszaporítás történetét (Mt 14,14-22, Jn 6,1-15.) bizonyára mindenki jól ismeri, még talán azok is, akik nem járnak rendszeresen templomba. Jézus egy elhagyatott helyre megy, ahová nagy tömeg követi. Meggyógyítja a betegeket, időközben azonban rájuk esteledik, a tömegnek pedig, amely miatta gyűlt össze, élelemre van szüksége. Az ötezer férfiból álló tömeg etetéséhez a tanítványok mindössze csak öt kenyeret és két halat tudtak szerezni a tömegből. Jézus ezeket megáldja, kiosztja, az étel pedig csodával határos módon nem fogy el, míg mindenki jól nem lakik belőle. A tanítványok pedig ezután összeszedik a maradékot, mellyel 12 kosár telik meg. Bár ez a történet 2000 évvel ezelőtti eseményt beszél el, a benne megfogalmazott üzenet a mai ember számára mégis megszívlelendő. Ezt az üzenetet így foglalhatjuk össze: Jézusban bízz!

Milyen nehéz dolog bízni! Még egy olyan ember szavában is nehéz, aki közel áll hozzánk. Kisiskolás gyermekként tanultam meg úszni. Ketten tanítottak: nagypapám és édesapám, de mindketten más-más módszerrel. Nagypapám fölfektetett a víz tetejére, itt tartott stabilan két kézzel, miközben az általa tanított úszásnem együttes kar- és lábtempóját gyakoroltatta velem, nem egyszer a teljes kifáradásig. Édesapám pedig egyszerűen csak így szólt hozzám: „Bukj le a víz alá!” „De Apa! – feleltem neki kissé megijedve – Nem tudok úszni!” S keserűen gondoltam arra, mire is volt jó az a sok gyakorlás hónapokon keresztül. „Nem baj, majd megtanulsz. Csak bukj le a víz alá!” Néhány másodperc alatt végiggondoltam, mi vár majd rám. Víz alatt nem fogok látni, a fülem és az orrom pedig meg fog telni vízzel… Ennek ellenére mégis úgy döntöttem, hogy megteszem, amit édesapám mond, mert tudtam, hogy e nélkül esélyem sem lesz arra, hogy megtanuljak úszni. Édesapám nyugodt magabiztossága hatalmas biztonságot jelentett számomra, talán azért is, mert. tudtam róla, hogy jó úszó. Bízva tehát az ő szavában, lebuktam a víz alá. Az első lemerülést újabbak követték, s néhány lemerülés után nem kis meglepetésemre azt vettem észre, hogy fent vagyok a víz tetején, anélkül, hogy ezért bármit is tettem volna. Azt a munkát ugyanis, amelyet korábban saját erőből én végeztem el, most ezt, felhajtó ereje segítségével maga a víz tette. Nekem csak föl kellett feküdnöm a tetejére, s hagynom, hogy az fenntartson. Némi gyakorlás után már tudtam víz alatt úszni, a nagypapámtól tanult összehangolt kar- és lábtempó segítségével.

Jézus sem „módszert” vagy technikát ad tanítványainak egy-egy nehéz, emberileg megoldhatatlannak tűnő helyzet megoldására, hanem egyszerűen csak „bedobja őket a mély vízbe”. „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!” (Mt 14,16) – mondja nekik, látva az ötezer férfiből álló tömeget (ez csak a férfiak száma, az asszonyok és a gyermekek nincsenek a létszámban), illetve a táplálékuknak szánt öt kenyeret és két halat (ennyi volt náluk összesen). „… mi az ennyinek!” – fejezi ki az apostol is a probléma megoldhatatlanságát, de Jézus továbbra sem tágít. „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?" – kérdezi tőlük (Jn 6,5), szinte provokálva őket, mintha tőlük várná a megoldást. Pedig nagyon jól tudja, mire képes az ember önmagában. „Nélkülem semmit sem tehettek” – fogalmaz a szőlőtőről és a szőlővesszőről szóló példabeszédében (Jn 15,5). A tanítványok teljesen tanácstalanul álltak a feladattal szemben, hiszen jól tudták, hogy öt kenyérrel és két hallal nem lehet jóllakatni ennyi embert. A kérdésnek emberi szempontból tehát nincs megoldása. Milyen nehéz perceket élhettek át, amikor Mesterük szavára mégis letelepítették a tömeget! „Itt már csak a csoda segíthet – gondolhatták kétségbe esetten –, máskülönben felsülünk, és elsöpör minket a népharag, de a legjobb esetben is „csak” komolytalan, felelőtlen álmodozóknak néznek minket, Mesterünkkel együtt, akiknek elment még az a maradék józan esze is”. Már csak abban reménykedhettek, hogy Jézus, aki belerángatta őket ebbe a nehézségbe, most is tudja, mit csinál, s valahogyan megoldást is ad majd. Hiszen látták már számtalan csodáját. Miért ne tehetne csodát most is? Talán nem bíztak volna Mesterükben, ha az adott helyzet nem kényszerítette volna őket erre. Sok kérdésben egyébként sem értették, és nem is értették meg Őt. De ennek már sincs jelentősége, minden mindegy; nincs más választás, ugorni kell, bele a mély vízbe, ahol vagy megússzák ezt a rémálmot, vagy nem. Jézus – János evangélista szavaival élve – keményen próbára akarta tenni tanítványait (Jn 6,6), ahogyan ezt velünk, mai tanítványaival is gyakran teszi. Nem a Róla való ismeretünket részesíti előnyben (nem hittanból vagy teológiából feleltet), hanem a hitünket, a feltétlen bizalmunkat várja. A két vaktól, akik gyógyulást remélve, követték Őt (Mt 9,27), megkérdezte: „Hiszitek, hogy meg tudom tenni?” (Mt 9,28) Ők így feleltek neki: „Igen, Uram!” (Mt 9,28). Hitüket látva, Jézus meggyógyította őket (Mt 9,29). Mivel „Jézus Krisztus ugyanaz tegnap, ma és mindörökké” (Zsid 13,8), Ő ma is képes megcselekedni azokat a csodákat, amelyeket 2000 évvel ezelőtt tett. Ezt mi, akik a Cor et Lumen Christi Katolikus Közösség áldozatos szolgálata által láttuk Őt működni, tanúsítjuk: „Vakok látnak, sánták járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, a szegényeknek pedig hirdetik az evangéliumot.” (Mt 11,5). Ezen csodák némelyikéről, melyek az Isten iránti bizalom gyönyörű jelei, előző bejegyzéseimben már írtam.

A tanítványok bizalma, még ha kényszeredett bizalom is volt, Jézust mégis cselekvésre késztette, s ez a cselekvés az emberi erővel megoldhatatlan helyzetet teljes sikerré fordította át. A csoda azonban, amit Jézus tett, nem volt sem szembetűnő, sem azonnal kézzel fogható. A kenyér megáldásának pillanatában még senki nem vett észre semmit: az öt kenyér és a két hal ugyanaz maradt, mint ami volt. Nem olvasunk például arról, hogy Jézus imájára öt vagon kenyér és két kamion hal(konzerv) termett volna rögtön a helyszínen. J Az isteni jelenlét azonban mégis egyértelműen érzékelhető volt. A kenyér és a hal ugyanis, amelyből olyan kevés volt, hogy annak – emberi számítások szerint – már szinte a kiosztás pillanatában el kellett volna fogynia, mégsem fogyott el, sőt kitartott, egészen az utolsó emberig, s még maradék is keletkezett – nem is kevés! Itt ismét tetten érhető Jézus pedagógiája: az emberek Belé vetett bizalmát fenn akarja tartani a cselekmény végéig, a teljes bizonyosságig. Ételszaporítási csodák ma is történnek, amelyekről édesanyám imaközösségének egyik tagja blogjában említést tesz (https://www.hagiosz.net/?q=node/1397). Jézus – az elbeszélők hiteles tanúsága szerint – nemcsak kenyeret és halat, hanem palacsintát, tyúktápot és zöldborsólevest is tud szaporítani. A zöldborsóleves-szaporításról szóló „élménybeszámolót” édesanyámtól „élőben” is hallhattam (ez személyesen vele történt meg).

Mit jelent tehát az Istenbe vetett bizalom? Megengeded Istennek, hogy más legyen a forgatókönyve az életedre, esetleg annak egy-egy eseményére, területére nézve, mint a tiéd. Ha őszintén belátod véges, „csak por és hamu” emberi mivoltodat, és rábízod magad az isteni kegyelem felhajtó erejére, átengedve Neki az irányítást, biztosan célba érsz, és nem süllyedsz el. Az Ő kezében hatalmas biztonságban vagy. Hogy hová vezet? Lehet, hogy nem egészen oda, ahová te gondolod. Ha így van, ne bánd. Isten ugyanis, aki maga formált téged anyád méhében (Zsolt 139,13), mindenkinél jobban ismer és szeret, s jól tudja, mire van szükséged. Azt is tudja, miért vezet oda, ahová vezet. Mindezt belátva, hálával és örömmel énekelheted:

„Bízom benned, Uram Jézus
Benned bízom egyedül!!!
Kit Te hű kegyelmed hordoz
Az bizton üdvözül.
 

Mint a pásztor gyenge bárányt,

Folyvást úgy vezet kezed,
S annak, aki rád tekint csak,

Elesni nem lehet.
 

Gondot is viselsz Te rólam,

Hordod minden terhemet:
Hogyne bízna szívem abban,

Ki engem úgy szeret!
 

Bízom benned, Uram Jézus;

Add, hogy mindig így legyen:
Bízzam benned, bármi érjen;

És bízzam szüntelen.

Bízom benned, Uram Jézus,

Te nagy kegyelmű, drága hű Megváltó,

Én bízom benned, Uram Jézus,
Igéd bíztat reá.”
 

Mit is kívánhatnék neked, kedves olvasó, az újévre? B.U.É.K, vagyis Bízzad Újra Életedet Krisztusra! Ha így teszel, bár küzdelmekkel teli, de áldott, boldog lesz egész életed.